Vw Tiguan 2. 0 Tsi Teszt: Autó: Vw Tiguan-Teszt: Kicsit Tigris, Nagyon Leguán | Hvg.Hu

Nem tolakodó, nem agresszíven szép, de a szemsarokban elhúzott nappali menetfény és a beleoltott dupla angel eye ízléses, a tükrök alatti díszléc nem szükségszerű, mégis mutatós, megtöri az egysíkú lemezfelületet, amit az alsó műanyag sáv eleve rendesen slankít. Kell is, hogy slankítsa, nélküle bárdolatlan masszívumnak tűnne az autó. Egyedül a hátsó nézet maradt felejthető, békaperspektívából nem több egy felfelé nyújtott Golfnál, talán a hátsó lámpák belső struktúráját lehet kiemelni, az legalább valamilyen. A dizájn tehát magabiztos, finom lószőr ecsettel vannak ráhúzva az értékadó részletek, amit a 218 ezer forintos Nightshade-kék fényezés koronáz meg, minden fillért megér. A Tiguan koherens abból a szempontból, hogy a külső határozottság belül is megvan, a márka évtizedes egyenbelsejéhez nem is kellett ráspoly, elég volt átmenni rajta 400-as smirglivel: a fő funkciók logikus csoportokban ülnek, és hála a Boldogságosnak, nem mindent tuszkoltak be erőszakkal a központi kijelzőbe. A hűtés-fűtés külön panelről vezérelhető, szomorú hibája, hogy fizikailag nyomkodható gombjai nincsenek, taperászni kell a felületét, de itt nem is a Volkswagent illeti a rosszallás, hanem a trendet, ami ma már kikerülhetetlen.

Video

  1. A szénhidrát nem ellenség! | Nosalty
  2. Family frost kocsi mikor jár online
  3. Vw tiguan 2. 0 tsi teszt e
  4. 22 Lövés Teljes Film Magyarul - jesterfarm
  5. Nanatsu no taizai 2 évad 16 rész
  6. Vw tiguan 2. 0 tsi teszt 2017
  7. Amundi nemzetközi vegyes alapok alapja label
  8. Vw tiguan 2. 0 tsi teszt video
  9. Euroexam angol b2 nyelvvizsga feladatok w
  10. ÚJ! Babe Cradle Shampoo koszmó elleni sampon babáknak bontatlan állapotban 200ml - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

A kijelző gyorsan reagál, a Volkswagen őszi bemutató-túráján felszínre került lefagyás - random kikapcsolás - újraindíthatatlanság hármast is kigyomlálták belőle. A sofőr előtti műszerfal már MIB3, teljesen digitális, üdvözlendő, hogy teljesen átlátható, a távoli konkurens Honda CR-V felülete ehhez képest eurobeat vizualizáció a Winampban. Cserébe csöppet fantáziátlan, de a stílust meg kell hagyni a konszernbeli nagytestvéreknek, különben mire kérnék el a felárat, ugye. Megjegyzés a tesztautó összeállításához: a világos kárpit és a napfénytető annyira pozitív atmoszférát teremt az autóban, hogy érdemes lenne megfontolni az állami szubvencionálást, sokat javulna tőle az ország mentálhigiéniája (igaz, hogy a velúrba gyötört csokismafin kiolthatja a mosolyokat, mindegy, számolják ezt ki a parlamentben). Felmerült egy apró kifogás az üléssel kapcsolatban, ami egyszerre fakad a pozíciójából és a tartásából: mivel az autó magas, belehuppanás helyett inkább felcsúszik rá az ember, így két-háromszázezer kilométer után sejthetően cudar állapotba kerül majd a bal combtámasz - én 181 centi vagyok, az alacsonyabbaknál ez hatványozottan érvényes lehet.

36 Galéria: Volkswagen Tiguan 2. 0 TDI – 2021. Úgy néz ki, hogy a valóság ez idill felé igyekszik: a Volkswagen szerint a Tiguan a csoport legjobban fogyó modellje, Európában a legkelendőbb SUV, 2019-ben 35 másodpercenként gurult le egy-egy darab a világ VW-szalagjairól. Aligha meglepő eredmény, ha egyszer tényleg mindennek a közepe: alatta a T-Cross és a T-Roc, fölötte a Tiguan Allspace és a Touareg áll, a "még igen, már nem" szerkezet minden változata alkalmazható rá: már nem olcsó, még nem túlzó. Már van benne szubsztancia, még nem drága. Még szép, hogy már nemigen csúnya. Hehe, he. Néhány kivételtől (Karmann Ghia) eltekintve a Volkswagen soha nem a szépségről szólt, nem az esztétika tette a világ második legnagyobb gyártójává - ahogy a Toyotát sem a legnagyobbá. De az utóbbi évek sablonból metszett formái után a Tiguan a mostani facelifttel – különösen az Elegance kiviteltől felfelé – megkapta azt a néhány részletet, amitől kis hümmögés után a morózusabbja is képes azt mondani rá, hogy csinos.

A tigris és a leguán furcsa házasságának másodszülöttje nagyobb, könnyebb és okosabb lett az elődjénél, így még az érzelemmentes külső és belső ellenére is szinte garantált a siker, arról nem is beszélve, hogy egyesek pont az emóciók teljes hiánya miatt vásárolnak ilyen típust. A Trendline felszereltségű, 125 lovas benzinmotoros alapmodell 7 millió forint ellenében vezethető haza, ami 2 millió forinttal több, mint a kicsit kisebb, kicsit egyszerűbb, de sokkal divatosabb Seat Ateca alapára. A határ pedig gyakorlatilag a csillagos ég, hiszen az extrákkal alaposan telepakolt, 2 literes TDI motoros, négykerék meghajtású, DSG váltós tesztautó árcéduláján 14 millió forintos összeg olvasható. A Volkswagen és a Seat már kiterítette a SUV-lapjait, most a Skodán a sor – az év második felében sem fogunk unatkozni. Korábbi autós tesztjeink között ide kattintva böngészhet. Még több tesztért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

A vadonatúj Tiguan nem az érzelmeinkre hat, hanem sokkal inkább az eszünkre, de hát ezen senki sem lepődik meg, hiszen "személyében" mégiscsak egy vérbeli Volkswagenhez van szerencsénk. Az idő eszméletlen gyors múlására emlékeztet az a tény, hogy a Volkswagen már kilenc éve mutatta be az elsőgenerációs Tiguant. És tette mindezt nagyon jól, talán a lehető legjobb időpontban a wolfsburgi gárda, hiszen akkoriban még elég szerény volt a kompakt crossover kínálat, az azóta eltelt időkben viszont többtucatnyi versenyző állt rajtvonalhoz ebben a kategóriában. A SUV-piac azóta hatalmasat növekedett és a lendület az előrejelzések szerint az elkövetkezendő években is meg fog maradni, olyannyira, hogy a konszern nemrégiben bemutatta a Seat márka első ilyen modelljét, illetve hamarosan érkezik a Skoda vadonatúj hobbi terepjárója is. No és persze van itt nekünk egy teljesen megújult Tiguanunk is, mellyel kapcsolatban értelemszerűen igen magasak az elvárások. © L. F. Míg a közel 3 millió példányban értékesített elsőgenerációs Tiguan még a jó öreg PQ35 platformra épült, addig a második nekifutásra készített új modell már a hetes Golfnak is remek alapot biztosító MQB platformra építkezik.

Az új modell 6 centiméterrel hosszabb, 3 centiméterrel szélesebb és 7 centiméterrel hosszabb tengelytávú az elődjénél, vagyis az új Tiguan egyértelműen nagyobb és felnőttesebb lett, de természetesen semmilyen veszélyt sem jelent a még mindig 30 centiméterrel hosszabb VW-nagyágyúra, a Touaregre. Érdekesség, hogy a magasságából 3 centimétert veszített az új modell, mely a szélesebb kivitellel párosítva hajszálnyival dinamikusabb formát, illetve kevésbé terepjárós viselkedést hozott magával. A dizájnereket ezúttal is igen rövid pórázon tartották a VW vezérei, ennek eredményeképp pedig a márkától megszokott, szinte teljesen érzelemmentes külcsínt kapunk. A Passatéra nagyon hasonlító dizájn egyeseknek tetszik, másoknak kevésbé, de a legtöbb szemlélődő teljesen semlegesen áll hozzá. Nincs mit szépíteni, az elődénél sokkal kevésbé gömbölyded, enyhén baltával faragott külső tipikusan volkswagenes. Aki a konszernen belül egy ennél sokkal izgalmasabb, jelentősen trendibb kialakítású kompakt SUV-ra vágyik, az inkább a Seat Atecát válassza: külcsín tekintetében a spanyol matador egyértelműen jobban megdobogtatja a szívünket.

Autó: VW Tiguan-teszt: kicsit tigris, nagyon leguán | hvg.hu

vw tiguan 2. 0 tsi teszt 2018

Bár a kínálatban van benzines, és külső áramforrásból tölthető hibrid is, mi most mégis egy dízelmotoros változatba ülünk be. Klasszikus forma, elegáns vonalak, simulékonyság jellemzi a Tiguant

Az, hogy arra vagyunk kényszerítve, hogy villanymotorokkal kaparjuk össze a belső égésű motorok felépítéséből származó veszteségeket (fékenergia visszanyerés, indulásnál nagy fogyasztás, alapjárati fogyasztás), azt mutatja, hogy a technológia legtetején tartunk, ennél többet, ennél hatékonyabban aligha lehet kisajtolni Ottóból/Atkinsonból/SkyActiveX-ből/Dieselből. A trendek alapján tehát ennek az autónak most, 2021-ben már hibridnek kéne lennie - van is belőle plug-in -, de a kétezres TDI-vel a Tiguan mégiscsak egy business-casual punk Mutti: reggel elviszi a gyereket az iskolába, elvégzi az irodai munkát, de a lelkében ott zörög Harman Kardonról (mert az van benne, 304 ezer pénzért) a Blitzkrieg Bop, vagy valami csörömpölős industrial trash. Totalcar értékelés - Volkswagen Tiguan Elegance 2. 0 TDI DSG 4Motion - 2021 Nem véletlenül kategóriaelső a közepes SUV-k között, átgondolt, minőségi termék, az erősebb dízellel jó választás annak, aki ódzkodik a hibridektől. Lesz, akinek az olykor tétova hajtást és a határozott vezetéssegítő rendszert szokni kell.

Ami viszont az új autók garmadájával bombázott újságírónak üdítő, hogy ez az autó nem elektromos, nem plug-in, nem hibrid, se kemény, se lágy, se semmilyen: ez egy egyszerű dízel Volkswagen. Az épületes trendeket elnézve nem sokáig lesz ez a kombó evidencia, mégis rádöbbentett arra, hogy némi igazuk azért van az állandóan, emiatt rendesen unalmas hőzöngőknek: simán csak menni az autóval, nem törődni semmivel - természettel és tüdőbetegekkel kiváltképp -, marha kellemes dolog. Az autó felengedett gáznál is szépen gurul tovább, ahogy azt száz év alatt megszoktuk, nincs fékenergia-visszanyerés, sem egypedálos vezetés, az autó nem dicsér meg, és nem ad bónusz zöld leveleket, ha takarékosan vezettél, és ugyanígy nem fedd meg, ha tiprod: ridegen közli veled a tizensok litert, de ítéletet nem mond. Az egyre elterjedtebb zöld-parában olyan érzés vele menni, mintha öt-hat sör szüntetné meg a gátlásokat, spiccesen fütyülünk benne a klíma-szorongásra. Igaz, hogy az 1788 kilójához és a homlokfelületéhez képest eleve nem kér sokat, 6, 5-7 liter környékén evett nálam 700 autópályás, mindenes kilométer alatt, de azért nem is az a dízelpüspökök által igehirdetett absztinens motor a kétezres TDI, amivel aztán Priusokat lehetne alázni a benzinkúton.

  1. Friss rendőrségi hírek veszprém megye
  2. Ford v ferrari trailer magyar
Fri, 24 Dec 2021 02:51:04 +0000